2021. február 21., vasárnap

animatikom

és akkor most:

hoztam pár gameanim betétet, legyenek a gyűjteményben ilyenek is - ők a legkedvencebbik programommal, a SPINE-nal készültek.
annakidején a GAMELAB-ban teszteltük, UNITY környezethez addként, jobban bevált, mint a MoHo. fél évem van benne, részemről szerencsés vagyok, hogy úgy tanulhattam bele, (ebbe is, akárcsak annakidején a Nyóckerben a 3DMaxba), hogy közben még fizetést is kaptam. 🥰

szerintem a legjobb program, nem csak game-be integráltan, de összerakható vele is egy komplett kis rajzfilmecske; nagyon kezes jószág, átlátható és legnagyobb előnye, hogy könnyedén működik 2,5D-ben is már...látványos, használható, jó kis cucc, imádom...❤


*

és akkor következzék - a bogaraim egyike:






és aztán színezett, végső verzióban is:









*
azután - készült itt pár egyéb game is, amihez kompletten kellett használnunk a SPINE-t, mint állapotgépet, na ez kihívás volt, még két év után is, de végül megoldottuk, ebből most csak egy gyors screenvideo-t mutatnék, (7 különféle skinnel feltöltve a drgaonunk) - nyerőjáték, kínai megrendelésre, abszolút onlinerként, mindannyian, a világ majdminden tájáról bedolgozva, magyar cégként:





és végül következzen pár sprite animatik is, a legutóbbi projektjeimből - weboldalra készültek, MoHo-val,  mivel vektorgrafikákból (EPS) kellett megmozgatnom őket:









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése